Május

Összes megtekintés: 60 

Május

Májusi fényben fürdenek a fák,
zöldbe csábít a tavaszi szellő,
virágok sorban szirmukat bontják,
Ámor is eljön maszkja mögül lő./Magdi

Majális napján ébresztő hangzik,
keltik a boldog vidéki lakost,
de nem vette jó-néven a csacsi,
hát iá-zza ő is a nótaszót./Éva

Legények májusfát állítanak,
szalagokkal, van az feldíszítve,
leány, ki kapja, boldogan kacag,
májusban ez udvarának dísze./Katinkakata

A májusi erdőben sétálok,
Üde zöld átjárja szívem, lelkem.
Ó, de sok gyöngyvirágra találok,
Csodálatos öröm tölt el engem./Marika

E virág úgy tündököl előttem,
Anyámnak küldöm hálám gyöngyszemét.
Föld-anya elrabolta előlem,
Lezárta örökre szép kék szemét./Marika

Édesanyák napja van májusban,
ez is szép megemlékezés lehet,
akinek van, köszöntse boldogan,
hiszen addig jó, míg megteheted./Rita

Szerelemnek hónapja a május
tél végének és nyárnak kezdete
varázslatot végez ez a mágus,
életörömnek értekezlete./ Kitti

A templom harangja hívón kondul,
fejet hajtanak hívő emberek,
eljött Pünkösd, áldása rátok hull.
Megváltott Krisztus, ünnepeljetek!/Éva

Pünkösdkor rég nagy volt a vigalom
A legények királyt választottak,
legügyesebbé lett a hatalom,
kik a kocsmában ingyen ihattak. /Magdi

Fagyosszent Szervác, Pongrác, Bonifác,
májusban még fagyot is hozhatnak,
nem kímélik meg a gyenge kis fát,
bimbói fagyottan földre hullnak./Éva

Májusban mindenki bizakodó,
újjászületett a szép természet,
levegő virágtól illatozó,
messzinek tűnik még az enyészet./Rita

Májusban van gyermekeink napja,
védjük őket, szeressük jó szívvel,
mindegyiket ölelje át anyja,
oltalmazza, örök szeretettel. /Magdi

“Május” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!