Pillangó dala

Bűzös posvány,
tapadó sár,
ragad a talp,
elmúlt a nyár.
Nyűg és teher,
mit lélek cipel,
kemény szavak,
mécsem hamvad.
Eltör hamar,
torkom kapar,
szemem homály,
szívem kopár.
Távol a part,
elnyel a hab,
zene elhalt,
testem ernyedt.
Ködös esten,
pillangó röppen,
kérdezi halkan,
miért is éltem?

“Pillangó dala” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Gugi!
    Köszönöm kedves szavaid és azt is, hogy érző lélekként átérezted bánatomat.
    Szeretettel emlékezem a tavalyi nyárra, amit színesebbé tettél számomra.
    Üdv és hála: Melinda

  2. Melinda,te érző lélek! Kifakadó versed sokat elárul világodról,gondjaidról, hangulataidról! De miért is ne? Miért ne írja ki magából a jó érzelmű
    ember örömét, bánatát ,hisz most nem kommunikálnánk Veled, (mi, jóérzelmű emberek),ha nem írod le megkapó módon fájdalmaid,aggályaid!
    A bánat, a sanyarúság sokszor jobb múzsa, mint az öröm, a jólét.Tényleg,ne ostorozd magad, írni nem kell sokat, csak jót.(ez az!)
    Szeretettel:Gugi

  3. Kedves Melinda!

    Mélységes fájdalomról szól versed, megértéssel olvastam.
    Az utolsó sorra a válasz ” miért is éltem? ” azért, hogy szerethetsd azokat, akik téged szeretnek. Az unokáidat. Kérdés, hogy írni, vagy nem írni ha fáj valami? Kinek mi a jobb, azt kell csinalni, mikor a legmélyebb ponton voltam én írtam, amit vagy elraktam, vagy reggel összetéptem, nekem könnyebb volt.
    Sok szeretettel kívánok olyan szemüveget amin át szinesebbnek látod a világot.
    Magdi
    🥀

  4. Kedves György!
    Köszönöm bölcs hozzászólásod. Több minden megérintett belőle. Tudom, hogy az önsajnálat nem visz előbbre, de időnként jól esik kiírni magamból a keserűséget. Nem tehetem meg, hogy változtassak sorsomon többféle ok miatt. Keresem az alkalmakat, hogy minél többet legyek azok között, akik igazán szeretnek. Ennyit tudok most tenni magamért. Sokkal kevesebbet írok, mint ezelőtt, mert nem akarom táplálni magamban a szomorúságot. A szépet ilyen sötét szemüvegen keresztül sajnos nem látom meg.
    Tisztelettel és köszönettel: Melinda

  5. Kedves Melinda!
    Elsők közt olvastam el gondolatod, s ami biztos, elsőnek akartam hozzászólni,
    de csak röviden, ami így szólt:
    Úgy érzem Melinda, hogy ennek a bánatos pillangónak, neve is van.
    Még valami, s kérlek ne vedd bántásnak, mert sosem tudna, nem is tudott ez a fonál vezetni!
    Van az úgy, s nemcsak Nálad, sokaknál, hogy saját maguknak ártanak, egyre mélyebbre ássák magukat,
    úgy mentálisan, mint pszichésen, ha leírják fájó gondolataikat!
    Nem jó irány, s ezt tapasztalatból mondom.
    Néha nem árt, ha letesszük a tollat, s elgondolkodunk azon, hogy rendjén van e ez így!
    S azért ember az ember, hogy rádöbbenj, egyáltalán nincs rendjén! Tudni kell, s érdemes is továbblépni,
    elengedni a fájó bánatot, s azokért élni, tenni, kiktől a szeretetet kapod!
    Ez az oly sokszor emlegetett “írd ki magadból”, egy parttalan, semmibe vezető út!
    S, ha bárki is legyen, aki ezt ajánlja, tanácsolja, hatalmasat téved! Hogy miért is, azt nem taglalnám, – hosszú.
    Ennyit tudtam segíteni, amennyiben ez a pár sor talán annak minősülhet!
    Az viszont tény, hogy örülnék neki, ha csak egy darabja is eljutna hozzád, s megérintene!
    Tisztelettel: S. GY.

  6. Kedves Rita és Mária!
    Köszönöm a hozzászólásaitokat. Sajnos ezek a múló, rossz hangulatok gyakran előjönnek. De az unokáim fényt hoznak az életembe. Őértük érdemes élni.
    Szeretettel: Melinda

  7. Kedves Melinda! Nagyon szomorú a versed. Ritához kapcsolódva,
    szólok Hozzád: Mindig van, lesz értelme az életnek. Bizony sűrűn
    érzünk hasonlóképpen, kiírjuk magunkból. Kellemes, szép napokat
    kívánok Neked.
    Mária

  8. Szomorúak, reménytelenek a soraid. Biztos, hogy célja és értelme volt az életednek és még ezután is célja és értelme lesz. Remélem, hogy ez egy múló, rossz hangulat csupán.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!