Hiába

Hiába

hívlak – epedve várlak,
mint száraz sivatagban
szomjazó homokszem
a gyöngyöző esőt,
látni – ölelni vágylak,
faggatom a fátyolfelhőt,
útszélén virágot bontó fákat,
a pillangót mely útját járja –
keressen,
hogy elrejthesselek
magamba mélyen,
s míg a kétség szorítása
lakatot présel ajkamra…
a szívet szorító fájdalom
lassan szétárad,
sikolya visszhangzik agyamba.

Cobblah Ilona

“Hiába” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Fehérvári Zsófika … köszönöm az olvasást
    Szeretettel Ilona

  2. Kedves Tóth Györgyné , köszönöm jelenlétedet, szavaidat a versemnél
    szeretettel Ilona

Szólj hozzá!