Koldus – ének

Csak egy percre csupán,
nézz végig e kopottas ruhán,
mit sárba leltem kidobva,
kacsintott rám – vegyél magadra.
Azóta hordom, mint társamat,
csoszogva járok, mert a lábamat
fagy járta át, nyáron is reszketek,
nap sugara már oly’ hideg.
Lyukas zsákomba hurcolom
minden vagyonom, mit kukák
mélye rejteget, s ha néha
sebes számhoz ér egy falat kenyér,
s mellé még csontról lerágott
kevéske húst lát szemem, ünnep az
nekem, mint másnak a karácsony,
teli asztalt már nem is kívánom.
S ha gazdaggá tennél egy pár garassal,
friss, puha kalácsot majszolnék
szuvas fogakkal, foszló rongyokból
tákolt sátram alatt, esővel áztatott
penészes takarómba burkolódzva
elgondolom a holnapot, s feledni
vágyom a mai, s tegnapi bánatot.
Büdös lehelettel ébredek, újra egy
nap, újra egy rémes képzelet, de
egyszer vége lesz tudom, rongyok
helyett lesz bársony takaróm, langyos
tejben oldom fel fagyos lábamat,
s gazdagon hintem kincsemet,
hol majd egykori önmagamra lelek.

1970.

“Koldus – ének” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!