NYÍLNAK A HIBISZKUSZOK

NYÍLNAK A HIBISZKUSZOK

Nyílnak a Hibiszkuszok,
kusza koszorúba fonva,
mint megannyi mírtuszok,
gubancos kócosok.

Él még a szekszárdi virágom,
mit magam után hagytam,
gyermekek örömére adtam,
örökös megőrzésre,
mikor elhagytam a kedves hont,
híveim feledve,
a hőnszeretett meleg Földet,
a KIHÜLT régi otthont.

Új vidékre vágytam,
csodákra, kihívásra,
hegytetőkre hágtam,
folyó látványára,
mi messzire vihetne,
érző boldogságra.

Kinyílott egy ablak,
és ajtó a világra.

Minden évben újra nyílnak
a színpompás Hibiszkuszok,
mutatni akarják,
nem feledtek el most.

Erősödik fája
barna ládájában,
gyökerei kusza táncot lejtenek,
sarjadnak dédunokái
levél takarásban,
Mutatja ÉVEIT
ÉVGYÜRÜK KARIMája.

Magasra veti fejét
bimbózó virága,
rózsaszín ruhában,
körbe lengi tánccal
sötétzöld uszályban
illatorgiája.

Öntözik földjét mély kutak
éltető vizével,
az itt maradt rögök
mutatják az utat,
hol szírmok hullanak,
szívemből egy darab
mégis csak ott maradt.

MÁJUSI szellő hozza
virágillatukat,
KÖSZÖNTIK ÖRÖMMEL
gyöngykönnyü gazDÁJUKAT.

SZEKSZÁRD, 2021. MÁJUS 15.

SZ. klárinak AJÁNLOM SZERETETTEL