Kegyetlen idő

Ház falában mesél a tégla,
udvaron a kő suttogva üzen,
öreg fák sóhaja hallatszik,
madarak szállnak nélkülem.

Fent az égen sólyom szárnyán,
Jelen ölében, jövő hátán
az Idő rohan. Meghanyatlik.
Föld mélyén a múlt morajlik.

Mezőn halkan eső koppan.
Mintha ezer titok folyna onnan,
úgy futnak az ezüst cseppek,
Elmossák az órát, percet.

Állok ott, a földet nézem.
Múlt elköszön, nincs emlékem.
Fent a felhő szeme könnyes,
Jövő hallgat,  a jelen csöndes.

– kegyetlen idő. –

“Kegyetlen idő” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Rejtelmes versedet többször elolvastam,minden sora egy kapaszkodó,gondolkodásra késztet.
    Szépek a rímek, dallamosak.
    Szeretettel: Gugi

  2. Tartalma igazán megfogott a versednek. Múltidő a kopott, jelenben a rohanás, a jövő pedig titokkal teli… Tetszett nagyon.

Szólj hozzá!