Múzeumban

Múzeumban

Mit nekem te görögös fej,
te szépen metszett orr,
acélos sasszem.
Fiam mindezt bírja,
s még ennél is többet.
Szelíd tekintete,
komoly pillantása
egyedül az övé,
csak a sajátja.

Büszke antik hősök,
harcedzett jellemek,
mit üzentek nekem,
a mának, a jelennek?
Könyörtelen szépség,
égieknek mása,
szoborrá merevült
a lélek varázsa.

Csak egy halvány redő,
száj szögletén grimasz,
máris felismerném
ujjongva, hogy ő az!
Nincs a Földön sehol,
nem is lehet párja,
önnön személyének
maga a határa.

Mert ha világra jött,
egyszeri a csoda,
hasonmása nem lesz
többé sehol soha.