Mit festettem

Csordogáló kis patak
messze viszi vágyamat.
Búsan nézik apró békák
árfészkében, pipacsmezők
domblankáján hitemet mi
elcsorog, fájó szívem csak
ők látják, hogy zokog.
S a csordogáló kis patak,
nagy folyóvá feldagad,
szellőszárnyán megtalálja
hol a deltatorkolat.
Végtelennek tűnő tenger
mély vizének sötétjében
hol az élet ritkán lépdel
összes álmom megreked,
csillókagyló rám nevet,
s bezárja a gyöngyházába
legszebb képem, mit
festettem nap tükrében,
elvesztettem éj kékjében.

1972.

“Mit festettem” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!