Azrael

Éltem én sok százezer évet,
Láttam,hogy sok ezer élet hogyan ér véget,
De elég,
Már elég.

Oly sok bánat, s fájdalom
Miről szól most bús dalom,
Elég.
Elég.

Miért félnek tőlem oly sokan?
Hisz tudom összes titkukat,
Pedig én csak eszköz vagyok,
Nem én döntök, kit ragadok.

Fehér ruhám felveszem,
S a piros lakkcipőt,
Sötét hajam fésülöm,
Temetésre megyek.

Ott állok sírjánál,
S néz Ő engem,
Vajon ki lehetek?
De nem ismer,hisz nem látott soha.

Némán állunk egymás mellett,
Nézzük,hogy a gyász keserget,
Nem tudja hol van, kinek temetésén,
S mondom, holt vagy mint én.

S újra élem kínját,
S szeretteinek hiányát,
Kezem kinyújtom feléje,
Gyere velem, s lelj békére.

Kezemet megfogva magammal rántom,
S túl vagyunk már minden határon,
Öröm és béke járja át a rétet,
Ez az a hely, hová én soha be nem térek.

Kárhoztatva örök létre,
Sóvárogva létezem,
Hisz nem másra,
Mint az életre éhezem.

Csak egyszer,egyszer adatna meg az élet,
Még ha hamar is érne véget,
De hisz álmaim túl nagyok,
Mert én a Halál Angyala vagyok.

“Azrael” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!