Sóvárgók
Itt élnek köztünk a szeretetre vágyók,
titokban viselik vagy ezért ordibálók,
ős üzenete van e keserűségükben,
oly sokan élnek szeretetlenségben.
A múlt messzire vetíti árnyékát,
a zsellér, a mindenes és aki szolgál,
mindnyájan, mindig verítéküket adták,
parancsra éltek, lelküket facsarták.
Talán néhány elemi, olvasni nem tudtak,
nagy erény volt, ha nevüket aláírták,
vagy keresztekkel igazolták magukat,
cseléd életükkel alázattal dolgozlak.
Az utódokban a mai napig ott van
a génjeikben hordozott reménytelenség,
az arcukra tapadt mosolytalanság,
a nem szeretnek és a boldogtalanság.
A mai világban áradó szívünkkel
pótolnánk az adósságot, a szívjóságot,
ha lehet, elhalmozzuk szeretteinket,
nekik legyen meg, ami nekünk hiányzott.
Régi vágyunkat tudjuk már rendezni,
az ajándékokkal fejezzük ki érzéseink,
hadd szórakozzanak drága gyermekeink,
közben a szeretet, tisztelet veszni látszik.
Hiányzik a türelem, az okos tanítás,
ha mindent odaadunk, csak önámítás,
nem tudjuk a kölcsönösség útját járni,
ahol az engedelmesség messze tűnik.
Aprónak, nagyobbnak van kötelessége,
szüleik értük önzetlen cselekednek,
van szép hazánk, jó magyarnak kellene lenni,
ezen érzéseket végül szívükbe csenni!