Ha szellem városát benőtte már az enyészet, rozsda marta út porában a csend hempereg. Vakablakán bámul ki a nem virradó nappal, míg romjait át meg átszövi kúszó indáival az emlékezés hada. Sötét világában holdfénye botladoz esengve, mi végre lettem ily romos? S a hajnal is tovább oson, szellemvilág utcasoron, hol víg élet virult egykoron. Vajon titkát ki fejti meg, ha egyszer porba hull.
“A szellem városa (prózavers a lepusztult városnegyedről)” bejegyzéshez 6 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm Icu a látogatást és hozzászólásod. Éva
Köszönöm Kitti a szavaid jól estek. Szeretettel Éva
Nagyon hű képet festettél…
Szeretettel Ilona
Remek prózavers, ritkán látok ilyen jól sikerültet. Egyiptom és Róma jutott eszembe versedről.
Köszönöm kedves Rita az olvasását. Szeretettel mindig. Éva
Kedves Éva!
Szomorú vers. Szörnyű a pusztulást látni.
Szeretettel: Rita🌹