Almafa – virághullás

Virágod hószínű almafa,
mint lányok ruhája a misén…
Fényes ágad a Nap udvara,
ott keringnek ők, riadt pihék.

Hű őrzőm voltál, hozzád bújtam,
várfallá nőttek leveleid,
hallgatlak, idézve a múltat,
régi almás történeteid…

Éva „A Nő”, ki tudni vágyott,
egy almáért bukta az édent,
s Ádám, a férj szintén ráfázott,
csatlakozhatott a nejéhez.

Majd jött a Hófehérkés mese,
kinek torkán akadt az alma,
királyfi keltette életre,
a méregnek nem volt hatalma.

Heléna, Földünkön a legszebb,
érte harcolt Paris, a balga,
egy nő, ki miatt Trója veszett,
‘s hol intrikus egy aranyalma!

És most… én súgok mesét, hallgasd!
Tündéreket idézek táncba,
‘s dércseppel haján rólad szalad
a Hajnal, fel a mennyországba.

Fény fonata mögötte repül,
míg ágad kócolja fürtjeit,
puha szirmod kezemre perdül,
és én köszöntöm gyümölcseid.

“Almafa – virághullás” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Örömmel olvastam szépséges versedet.
    Mint a mese, úgy magával ragadott.
    Az emlékeid őrzői :
    “Hű őrzőm voltál, hozzád bújtam,
    várfallá nőttek leveleid,
    hallgatlak, idézve a múltat,”
    Gratulálok!

    Szeretettel: Éva

  2. Kedves Éva! Nagyon SZÉP versednél szeretettel időztem.
    Külön kiemelem, dícsérem a két utolsó vsz-át, szép
    gondolataidért. Szépet súgtál, nagyon.
    Öleléssel: Anci

  3. Drága Évikém! Ez csoda gyönyörűséges vers. Igazán nagyon szépséges és jó vers, gratulálok!
    “Tündéreket idézek táncba,
    ‘s dércseppel haján rólad szalad
    a Hajnal, fel a mennyországba.”
    😘

Szólj hozzá!