Nincs visszaút

Nincs visszaút

Lassan becsukja szívem ajtaját a bánat.
De mögötte ott maradt, sok megfeszített szó…
Elhagytál – mert már nem engedem,
hogy világod rám erőszakolva, csak üres,
érzelem nélküli vágy legyek karodba.
Indulat árja kongatja a vészharangot.
Te nem sejtesz mindebből semmit,
pedig forrásod vagyok – ki szomjad oltja,
s lennék – ki válladon a súlyt megosztja.

Ölelésed lávaként kavarog még bennem.
Megtör egy utolsó tétova gondolat,
s a felejthetetlen pillanatok – zsinórra
fűzött, édes percekbe olvadnak.
Emlékhantodon még harcol a szerelem és látszat.
Már nem űznek hozzád a gyönyör könnyei,
eltapostam múltunk – ennyit ért, nincs visszaút,
csak megszakadt lelkem sikolt még utánad.

Cobblah Ilona

“Nincs visszaút” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Fehérvári Zsófia , igen jól látod….nincs visszaút.
    Köszönöm szépen hogy itt jártál ,
    Szeretettel
    Ilona

  2. Igen Kitti… nem halál, köszönöm a megtisztelő figyelmet
    Szeretettel Ilona

  3. Érződik a sorok mondanivalójából, hogy a megbocsátásért már hiába próbálkozna a sértő, mert , önmaga is érzi, hogy nincs visszaút.
    Nagyon szép.
    Szertetettel gratulálok, Zsófia.

  4. Kedves Ilona!

    Nagyon szép versedben mélységes, eltemetett bánatok rezegnek.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  5. “pedig forrásod vagyok – ki szomjad oltja,
    s lennék – ki válladon a súlyt megosztja.”

    Nagyon szép, fájó, szomorú gondolatok.

    Szeretettel: Rita🌹

  6. Gyönyörű szép ez a versed. Eltöprengtem, hogy szakítást, vagy halált látok e sorok mögött. Szerintem nem halál. Nagyon jó vers.

Szólj hozzá!