szú

Mintha szú szorult volna a fába,
úgy szorult belém a szó,
gyorsan fogynak már a percek,
s tébolyult agyamban perceg
mind a százezernyi szú.
Rám omlott a fából tákolt házam,
elrepült a lelkem, mint a szó,
s míg a testet csontig csócsálják a férgek,
rossz mesternek gerendáján kacarászik
mind a százezernyi szú.

“szú” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Köszönöm!
    Már egy régi feladvány agymenésem, aminek a követelménye
    hasonló volt jellegében, mint ahogy lereagáltad Kitti.
    Külföldön lett nagy, s közönség díjas.
    Egy kicsit dicsekedtem, s esengek a megbocsátásért.
    Az eredeti egyesszám második személyben íródott.

  2. Az egész vers egy remek hasonlat, amiben a test fizikai valósága a faház, az élet pedig maga a szú, ami végítéletet hoz a fára és az életre egyaránt. Ha nem lenne olyan riasztóan lehangoló a hangulata, azt mondanám, gyönyörű. Pompás metafora.

Szólj hozzá!