Nyugalom

Nyugalom

A lebukó nap aranyhídját
felvonta a vízen.
Hullámok játékos kedve
lassan megpihen.
Csapódnak fövenyhez, sziklához,
nádszálak közt bújócskázva
elcsitulnak, s a vízi világnak
altatódalt dúdolnak.

Fáradtan lebbenti
szárnyát a madár.
Sűrű zsombékcsokor
vadkacsát dajkál.
Zöld béka szeme pislog,
mint éji lámpás,
míg lassan megérkezik
hold fényével a váltás.
A parti fák lombját
fésüli a szél…
s az érkező nyári estben
a tó tükrére rásimul az éj.

Cobblah Ilona

“Nyugalom” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves dr Ónody Magdolna, amikor elkezdtem írogatni… vért izzadva számoltam a szótagokat, rímképletekre vigyázva. verstani szabályok közé szorulva… stb… aztán rájöttem hamar…. ez engem korlátoz a kifejezhetőségben… … egy szó mint száz – nem szeretem a kötöttségeket…persze ez nem jelenti azt , hogy nem figyelek a dallamra , összecsengésekre… ritmikára , a mondanivaló lehető legjobb átadására, használva a nyelv adta fantáziát kifejezőkészséget.. …így aztán a verseim nagy részét így írom… mert egy vers nem a versformától lesz jó vagy nem jó számomra .
    Köszönöm megtisztelő figyelmed
    Szeretettel Ilona

  2. Kedves Ica, nekem pedig valahogy egy kis tó jut eszembe, parti nádassal. Nagyon szépen írtad le, lenyűgöző a táj harmóniája. Szeretettel Éva

  3. Igazán kedves, békét sugárzó természeti képek csendesednek a versben, nekem az esti Balatont juttatta eszembe.

Szólj hozzá!