Magány…?

Most magadra maradtál,
Nem emészt fel a magány?
Magányos, üres óráidban mit teszel,
Mikor kérdéseidre senki nem felel?

Körülvesznek fájó emlékek,
Szívedet sokszor ez tépi meg.
Marcangolja, hiszen már nem is láthatod,
S emlékképeid feketére válthatod.

De fordítsd visszájára a dolgot,
Hogy az életed ne kapjon horgot.
Emlékezz, gondolj úgy reája,
Mint életed ajándékára.

Hiszen mindenki okkal érkezik,
Röpke létünkbe beletelepszik.
Távozik, ha elvégezte feladatát,
Ám örökre itt hagyja bennünk lábnyomát.

Létének egy darabja itt marad,
Szeresd hát végre érte magadat.
Ringasd bensődben ezt a szépséget,
És fesd színesre újra a képet.

2021. április VErika

“Magány…?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nagyon köszönöm, Kedves Gábor! Örülök, hogy tetszett a versem!

  2. Tetszett a versed, jó a téma is, grat! 🤔 Kapsz egy szívecskét! ❤️

  3. Nagyon köszönöm Kedves Mária!
    Nagy örömet szereztél!
    Szeretettel! Erika

  4. Létének egy darabja itt marad
    Szeresd hát érte végre magadat.
    Ringasd bensődben e szépséget,
    És fesd színesre újra a képet.” Nagyon szépre festetted, SZÉP vers.
    Mária

  5. Kedves Kitti! Köszönöm az olvasást és a kedves véleményt! Meg kell próbálni a hiányból is a legjobbat kihozni. Mindig kapunk valami pluszt, ami mindig velünk marad, utat mutat. Csak így lehet túlélni…

  6. Kedves Rita! Igen, nem könnyű így gondolkodni, de önmagunk miatt is így kell tennünk.
    Köszönöm az olvasást!
    Szeretettel! Erika

  7. Mindenkiből, akit valaha szerettünk, mindig hordozunk magunkban valamit. Nem csak a fájdalom kísér el, hanem a másik lényéből is egy apró darabka…

Szólj hozzá!