Búcsúzunk (vers nyolcadikosoknak)
Ha végig nézek az iskolapadokon,
A kopott táblán, az íróasztalokon,
Megannyi emlék szabadul fel bennem,
Eszembe jut minden, s hogy milyen volt itt lennem.
Eszembe jutnak halványuló képek,
Amikor először a tanterembe lépek.
Felvillan tanárom bíztató mosolya,
Ahogy bátorítva mondja: Üljél csak le oda!
Régi cimboráknak vidám nevetése,
A matek dolgozatok kemény bevetése.
A legszebb pillanatok jutnak most eszembe,
Féltve őrzött kincsek ragadtak szívembe.
És most fáj! Fáj, mert búcsúzni készülünk.
S megy minden majd tovább, de itt már nélkülünk.
Nem nekünk szól a csengő, sírnak mind a falak,
Néma csendben állunk, nem jönnek a szavak.
Tanárnéninkre ha nézünk, a szívünk összeszorul.
Búcsúszótól most a lelkünk sötét árnyba borul.
Köszönjük a szeretetet, amit nekünk adtál,
S ha rosszak voltunk néha, te pótanyánk maradtál.
Nem feledjük soha arcod, s amit adtál nekünk,
Szíveinkben benne maradsz, úgy jössz együtt velünk.
Elbúcsúzunk, de mosolyogj! Bár könnyet töröl kezünk,
Ígérd meg, hogy boldog leszel, akkor mi is azok leszünk!
Szárnyra kelünk mint a madár, bátran és dalolva,
Büszkén lépünk ki az ajtón, egymás karját karolva.
S ha egyszer évek múlva hozzád visszatérünk,
Amit most is, egy ölelést. Semmi mást nem kérünk!