Úgy szeretném
Megszürkült életünk, elfogynak az örömök,
a jókedvünk, nevetés messze földre költözött,
sziporkázhat az ősz minden színével, hiába,
az ember hangjában farssá vált kínjában.
Lassan elfogynak a határozott lépteink,
maradnak a bizonytalanságunk képei,
fásult arcok nem ragyognak mostanában,
benne vagyunk életünk sebes sodrásában.
Úgy szeretném, ha vágyainkkal repülnénk,
elhibázott életünket végre rendbe tehetnénk,
többé nem marná bensőnket a gondolat,
végül itt hagyjuk a rendezetlen dolgokat!
Úgy szeretném, ha kibékülnénk a világgal,
ezentúl szót értenének az emberek mostanában,
egymás elvét, vallását tisztelni, elfogadni,
azok értékeivel egymást, hazát segíteni!
Úgy szeretném, ha a múlt végleg rendeződne,
igazságot kapnának az igaztalanul elitéltek,
fény csillanna valamennyiünk szemében,
megbékélés költözne mindannyiunk szívébe!
Úgy szeretném, ha a lelkek ismét virágoznának,
a bizalom visszaköltözne mindenki otthonába,
a betegek, elesettek reménnyel tudnának élni,
s nekünk többet soha-soha nem kellene félni!