Önfelértékelés

Önfelértékelés

A csoda engem most, verset írni nyüstöl,
és kezem a sorokat, örömmel rója;
kupát készítve hőseinknek, színezüstből,
választ keresve arra, minek nincs tudója.

Hőseinknek, kik végig talpon maradtak,
kiknek sikere, úgy fénylik, mint az ólom;
megköszönve mindazt nekik, mit nekünk adtak,
merengve el, minden cselen, és minden gólon.

Megvidámítva a lelkem, és a szívem,
úgy álmélkodva el, ahogy ritkán szoktam;
mialatt magam, visszafogni kényszerítem,
elveszve csak, a sok, vérmes gondolatomban.

Nem is tudva, hogy írtunk át minden törvényt,
álmodva meg a hihetetlent, a csodást;
nem is tudva, a mieinkkel mi történt,
okozva a legnagyobbaknak is lidércnyomást.

Kiknek a játéka, nem kis vihart kavart,
hogy senki ne kérdezze tőlük, hogy mi baj;
elhallgattatva a sok nagy okost és fanyart,
a büszke elégetettség szavaival.

Kiknek játékából most, ihletett merít
a világ, akikkel nincs is min vitázzam;
idézve fel a bajnokság emlékeit,
lehűteni nem akarva, az éji lázam.

Nem is tudva, ránk ki figyel, és ki vigyáz,
mint aki e versében is, csupán dadog;
mint akiről elszállt, minden tavaszi gyász,
érezve, a gondviselés, karjába fog.

Nem számolva, sorunkat hányszor utáltam,
mondván, aprócska, halvány esélyünk sincsen;
hullatva könnyem csendben, és lassú árban,
tovább görnyesztve, egykor büszke gerincem.

Mint akinek az egészhez, nincsen kedve,
mint aki benne örömet, nem is talál;
örök kudarcainkba beledermedve,
min balsorsunk büszkén, és diadallal áll.

Mondván hogy e cirkuszból, számomra elég,
úgy tekintve rájuk, csak még mostohábban;
mint aki boldogságát, eltemette rég,
nem is tudva, igaz-e, mit most tőlük láttam.

Móritz Mátyás
2021. Június 24. Csütörtök
Budapest, Csepel