Ezernyi gondolat…

Ezernyi gondolat…

Ezernyi gondolat, mely utunkon kísér,
gyermek és aggkorban is mindig velünk él,
akarva, akartalan mindig bennünk tolong,
szelíden, vadan, jósággal, kínnal forrong.

Nem hagyja nyugtodat, alkotsz vagy tervezel,
múltadat idézi – tán a gyermeki csínyeket,
kamasz vágyakat és álmokat kergetnek,
benned szunnyadnak már az örök emlékek.

Óh, mennyi esemény, megszámlálhatatlan,
még szerencse, hogy nem nyomja vállaidat,
a helyzet vagy pillanat hozza felszínre,
emlékként is sok rágondolni, elhiszed?

Nagy élmény hívni a már elmúlt korokat,
hiszen a történtek jobbá teszik sorsunkat,
nemesek, mert a szépek feledtetni tudnak,
szerencsés, aki keserveit tette sutba.

Sokszor jó barátunk múltban és jelenben,
ajándék az, vagy büntetés életünkben,
tőlük tudsz nagyokat nevetni vagy sírni,
őket szereted, kiket kísérsz a sírig.

Bennük vagy szerelmes, akár az áldozat,
sorsod emlékeit rögzíti a sok gondolat,
egyedül, vagy vidám társaságban múlik az idő,
kincset ér, vagy jobb lenne azt felejteni?

Szembesítenek, tán jól tetted dolgodat,
melléd áll, nem hagyja veszni sorsodat,
és felemel, mert büszke lehetsz magadra,
esélyt ad rendezni félbe hagyott dolgodat.

Mindig jönnek újabb és újabb ötletek,
boldogságod, vagy annak hiánya vezérel,
képzeleted határai mindig végtelenek,
reméled, hogy nem fagy beléd az érzelem.

Mik lehetnek az utolsó gondolatok,
derűvel fogadni majd az alkonyatot,
ölelni, kiket szíved örömmel fogadott,
szeretni, közben a szellem itt hagyott?