A dolgok már csupán önző pusztulásukkal figyelmeztethetnek bennünket. Fél lábakon ágaskodó, imbolygó könyvespolcok ideje korán összedőlnek. Lecsüngő, frusztrált szobanövény-kaspók hirdetnék még az ajándékba kapott fotoszintézist – de nem számíthat már, mert nem lehet.
Az ember lehetett volna érték-gyártó s teremtő egyszerre. Lassított fokozatokban lesve lehetett volna Kolumbuszi felfedezők, ha a nyitott modernitás pillérein új szerzőket is felfedeznek. Az évtizedek csupán megzúzott gerincű prófétákat, hangtalan bölcselőket száműztek a nagy egészből.
Csöndes vergődésüket sokan fogadhatták volna díjak helyett tüntető részvéttel. Nyáladzó közönyösségben – mely manapság uralkodóforma itt -, nem lehetett más kérdés se, csupán hogy az előre verbuválódott szakmai zsűrinek tetszik-e ez, vagy az a műfaj-klisé?
Észrevétlen, trendi sablonosság lopódzott be silányabb, minőségi, mégis méregdrága keményebb táblások közé. – Aki szándékosan kimaradt pályázatok hamis-hazug lehetőségeiből akár a gurulni kezdő követ Sziszifuszként mindent kezdhetett legelölről.
Nappalok szenny-mocskában így is illett volna megtalálni sár-arany műveket. A megfosztott, tiltott irodalom majd meglátják kiknek van szeme – egyszerre háborogni, s áramlani fog. Mázsás tömeg-kultúraként már jócskán itt volna a délceg idő, hogy bulvármédiák agytompító, ostoba-felszínes műsorai helyett civilizált s nem vadbunkó ostobákat teremtsenek.
Agyoltogató sötétségekben mindig szükséges egy-egy Ninive-próféta ki – ha kell -, nyersen hablatyol valamit s ha kérdik árnyak-szőtte kérdésekből radikális kérdőjeleket szaggat magának!
E mostani szándékosan felgyorsított bomlás vajon már mindenkinek éltető ürügye? Ránk akaszkodó cenzúra-kapcsok mindhiába próbálták elhallgattatni pörös szánkat s míg egy nép elnéptelenedik e közösnek kezelt társadalmi szakadékok miatt elhűl, elpusztul vele folytathatatlan világunk.
A Lét visszakötő, sztoikus szála annyiszor sérül, sebesedik, ahányszor valaki szándékosan önmaga hasznát lesi s egy főre gyarapodik. – Kötél csigázta-arcok sírgödör-szelleme vissza-visszatér alvilágok menhelyeiről. Míg odafent ordító kudarcokból emelnek emlékező Pantheont addig már az állhatatosság is sárban tocsog s nincs aki felemelje segítő jobbját.
Népek tanúsága a mostan szándékolt széthúzás megosztva kezdeti függetlenségüket: Különálló, kis vezérek diktálnak, míg tudnak kidüllesztett mellkasukkal. Az okos emberek is tényleg idiótáknak tűnnek?!