Hervadás

Móritz Mátyás

Hervadás

A valóság cseppfolyós, -a koncepciók fagyottak már,
állok csak a fűszálaknál szürkébben, érezve vesztem;
közben nem áll meg az óra, és nem dől össze a naptár,
az álmom szürke fáklyáját, fel én már nem is ijesztem.

Belőled egy-egy darabot, ha tudnék, én visszalopnék,
hogy átjárja sejted sejtem, és szellemed a szellemem;
az összeégett szívemmel én, halmokká magasodnék,
hogy ki tud magad zokogni, újra föltépett mellemen.

Szelídebb csak érted lennék, szelídebb mint egy oroszlán,
hozzád hajtana a gyarló, és halni vágyó ösztönöm;
napestig keresnélek a vérbenúszó utcák hosszán,
jeges sötétben mártózva, pörkölődve lassú tűzön.

Hogy sorsommal vitatkozzam, a hibát el nem követem,
hogy minden mi következik, fel csak veled vállalhassam;
hogy végre beléd csaphassam, a sok üszkös üzenetem,
hogy a ki nem tárulkozó szép szívedet fölmarhassam.

Hiába támadom meg én újra az Isten trónusát,
amíg elé csak az égre nőtt, szikár magányom hordom;
nem ölelve csak a semmit, szaggatva a kövér húsát,
lompos, fekete állatként, úgy ragadom újra torkon.

Az álmom igazzá mikor teszed, -vajon mikor döntesz,
meddig akarsz hűtlen lenni, és meddig akarsz rászedett;
félek hogy a szerelmem, ha napra jön is, -torzszülött lesz,
és a rettentő döbbenet néz majd vele farkasszemet.

Győzelmem ígéretével, senki nem visz már a hadba,
szenvedésem enyhítését, már a csodák sem remélik;
hiába is kapaszkodom én a szárnyas öntudatba,
remegve csak a bánattól, egész fejem tetejéig.

Magamon fel sebeimet hiába, -hiába tépem,
és írom didergő versem, én a lankadt lámpafénynél;
téged keresve lapulón, a sötétség szegletében,
hogy nagyobb hatalmad legyen fölöttem a gőgös éjnél.

Csak az öntudatlanságba rohanok és menekülök,
úgy teszem én magamévá, gyötrelmes és dúlt világom;
csontvázemberként, fekete szobámban úgy hegedülök,
amíg csak a semmi károg, az elgémberedő fákon.

A tömegből az őszinte hangom már ki sem hallatszik,
a sok száz kimondhatatlan tajtékod rég másnak verdes;
és a kedves tested szikár zuhataga másnak habzik,
feladva már minden esélyt, hogy engem még visszanyerhess.

“Hervadás” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. “Belőled egy-egy darabot, ha tudnék, én visszalopnék,
    hogy átjárja sejted sejtem, és szellemed a szellemem;
    az összeégett szívemmel én, halmokká magasodnék,
    hogy ki tud magad zokogni, újra föltépett mellemen”

    Szeretettel olvastam minden sorát versednek.

  2. Az elhagyott verse ez, a fájdalmával, csalódásával, a megmaradt érzéseivel küzdve. Versednek csúcssora:
    “félek hogy a szerelmem, ha napra jön is, -torzszülött lesz,
    és a rettentő döbbenet néz majd vele farkasszemet.”

  3. Kedves Mátyás!
    Nehéz lélekkel megírt, nehéz vers a lemondásról a feladásról, az álmok elengedéséről… Szeretettel olvastalak: Róza

Szólj hozzá!