Mint a mesébe

Mint a mesébe

A csendben vánszorgó perceket számolom.
Testem forró lázban ölelésedre vár,
kínoz a féltés, s szívem eszeveszett dobbanása
mint hangrobbanás energiája kísér,
lényedet lelkembe zárva.

Napjaim nélküled, léggömbként szállnak.
Próbállak elérni, de észre sem veszel –
nem hagysz remélni, s én vergődök
hallgatásod jeges vermében,
ajkamon néma vádak.
Harcolok érted, új álmokat szőve,
mint a mesébe – lehetnél király,
kinek az élettől minden kincs kijár,
vágyakban, új reményben hinni,
a rosszat kardélre hányva bízni,
s talán vigaszt nyújtanál.

Most mégis itt állok félve…
Mint elveszett gyermek a sötétbe, pedig
én vagyok ki fürdött szemed sugarában,
várva, hogy arcomról lecsókold a múltat,
s talán újra boldogságra gyúlhat.

Cobblah Ilona

“Mint a mesébe” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Sas György , köszönöm a látogatást és az azonosulást, soraimmal…

  2. Fehérvári Zsófika köszönöm szépen hogy itt jártál
    Szeretettel, Ilona

  3. Egy számomra is ismerős érzést, remek megfogalmazásban tártad elém Ilona!

    Üdvözlettel: György

  4. Fájdalommal teli a versed,
    “Napjaim nélküled, léggömbként szállnak.”
    Szerintem ez a magányra, az elvesztésre nagyon szép, kifejező hasonlat. Szeretettel gratulálok! Éva

  5. “várva, hogy arcomról lecsókold a múltat,
    s talán újra boldogságra gyúlhat.”

    Remélem, hogy valóravált.

    Szeretettel: Rita🌹

  6. Bogicum… köszönöm hogy itt jártál… a versike nagyon régi… de éveket kihagyva , csak most került rá sor
    Köszönöm véleményed
    Szeretettel Ilona

  7. Nagyon szép ez a reménykedő, mégis lemondó versed Ilona. 🌸

Szólj hozzá!