Kihűlt szenvedély
Már kamaszkorban rád talált
az ismertelen elemi vágy,
hogy miként kellene szolgálni,
azt nem tudtad kitalálni.
Epekedő vonzalmak ott, hol
szívzsongító vágyak voltak,
éreztük, nagyon tudunk szeretni,
s még nem tanultunk csókolni.
Felnőtté váltunk, volt párunk,
vad vágyakkal eggyé váltunk,
mindenünk a csók, ölelés,
és olyan sok szeretkezés.
Munka, család, kötelesség,
fásultak a boldog évek,
egyik szívvel, másik muszájból
élte meg a buja testi éltet.
Többször elváltak útjaink,
kiapadtak álmaink kútjai?
Vágytunk örökké szeretni,
boldogan szeretve lenni.
A vélt kék madár már nem dalolt,
ráébredtünk a kemény valóságra,
szerettünk, majd gondolkodunk,
tán fordítva nem csalódunk.
Beteg lettél, ágyhoz kötött,
a reményed is elköltözött?
Hiába éltek benned a vágyak,
ha magadra hagytak az ágyban.
Kérdés kínoz, kellek-e még?
Meggyógyulnék, ha tehetném,
visszatérne belém az élet,
ha örömök táplálnának engem.
Kit elkerülnek már az álmok,
az ölelés, csókok, mámor,
kit végül nem szeret senki,
és annak már felesleges élni?
Régi fohászok, változás semmi,
szeretnél még boldog lenni,
melletted nincs élő remény,
csak a kihűlt szenvedély.