Nulladik zóna

Félek már elalszom végül, míg lopva rám nem talál valaki. Nem látnak majd többé a vágyat-ásító esték forgatagában. Magányom dac-hálója lesz egyedüli éjjeli menedékem.

A Lét már minden esetben lefelé rohan szakadékok vermeibe. Kísértete vagyok e válságos, önmagából totálisan kifordult Jelen időnek. bárkit megfeszíthetnek, tönkre tehetnek mint bűnbak-latrokat, mert rendre könyörtelenebb a profit-hajhászabb világ. Mire bárki is ráeszmélne a szólításra a lélek elgáncsolódik odabent. Nem látható át a ránk telepedett, kizsigerelő városi dzsungel fölött.

Miért van az, hogy rejtett, szánalmas, kis Anonymusoktól várja mindenki az értelmet, miközben egy se akad, aki méltóképp cselekedhetne?! Miért kell mindent gondosan megvitatni, vagy mérlegként újbóli bírálat, találgató kritikák elé vinni, amikor egyszer már bizonyított s működik?

Agy-zsugorokban szenvedők hibás téziseit miért nem lehet azon nyomban illendőn megcáfolni?! – A totális idiotizmus még csak előszitál, ám az oktatásban záporozhat a végleges fejetlenség. Mindenki tudja a terjengő méreg a tudás fényeitől foszthatja meg kiválasztottait.

Bitang cinkosok kezére játssza a józan ész diktálta esélyt, hogy önállóan kreatívan is lehet összefüggéseket kutatni. – Akár a nyálkás ragadozó-uszony figyelmeztetések, fenyegetések intelmek vak-jeleit tapogatja itt vak-világtalan mellett a látók is.

Érzőn-túli rétegekig lepréselődik már az egykoron kérdezni mersz, büszke hang is. Prófétai szó helyett homályba borul tett és igazság vezény-szólama.

Nap-tűzte Nirvána-zónába hullik minden, mi egykoron a gondolat szelíd, megváltó bölcsője volt. Agy-tompított kordon-rendszerek digitális-bilincseit mikor tépik önként szét?!

Szólj hozzá!