Te, a mangalicáktól származó bögyös King Kingból a legimádnivalóbb – sebezhető, kicsit már megtöretett sündisznó mégis – e napos februárban az erdőlakók otthonában dióhéjnak tűnő tüske-bundád új stílust teremt.
Lelkünk mondatja velünk: Nézzétek csak! A kis esetlen, szerencsétlen, aki egymaga is boldogulni akar. Törtető, kisstílű rogyadék vagy, akár a sírva segítségért könyörgő, szánalmas Sziszifusz, ki követ cipelt unos-untalan igaz – már a púpot is inkább a hátuk közepére kívánták inkább, mint gyáva, hitehagyott lényegedet.
Még meglapulsz az erdőszéli, tajtékos csendben. Aprócska főddel, kávészürke színeddel megbocsátó szeretetet hívogatsz e érzelemhiányos, hiéna világba. Tudhatod: ha már minden odavész, mert ég az erdő rég, s búcsúzni kell, hogy korhadt tölgyek odvas barlang mélyére leáss – elbeszélgetnék szívesen teveled, suttoghatnám teneked: a világ egyszerre maradt csaló, és hazug s hogy megcsaltak tán mind kik egykoron melletted voltak.
A gyöngék, de sebezhetőségükben is erősek lelkiismeretén mindig megtorpannak a galád-kicsinyes ösztönök. Kivárhatod te is a Lét elmúlását, mely egyenként eljön majd mindenkihez. Hasznos humuszanyaggá konvertál át a megtartó anyaföld.
Együtt voltunk számkivetettek s világunk szemében gyarlók, s ha kegyesek volnának mi hozzánk az égi hatalmak talán életünk megszámlált perceit úgy fogadhatnánk akár egy teljesebb értékű, ajándékutat, mely minden esetben visz s terelget bennünket titkos iránytűivel. – Fejedben pérnaszál-hang pendül s zenél. Rejtőzéseidben maradhass egyéniség s független…