Szerelmes búcsú
Lenni csillag az éjben a kedvedért,s ragyogni sárgán-kéken csillogó mosolyodért.Halvánnyá válok ha jő a hajnal,de szivedbe zárva veled maradok mig nem szólit a holnap.Szemem szemedbe mélyed,mint vízbe dobott kő mely a mélybe süllyed,hullámot vet mi a partig fut,s tekintetem néma virágszirma szivedre hull.
Álom leszek kedvedért az éjben,vagy hűsitő harmatcsepp a nyári sötétségben,táncoló gyertyaláng ki hívogat,hűst hozó szellő ki gyengéden cirógat.Virággá változom ha rám köszönt az örök éj, mert magányod fájdalma nem lehet egyedül tiéd. Virágszirmom könnyeidet puha selymével törli le,és illatom néha majd,szivedet és szobádat emlékként tölti meg.
Soha nem késő változni mert nem tudhatod mikor szólit az ég, búcsú nélkül pedig távozni kegyetlenül nehéz.Súlyos sziklaként viszed magaddal a másik hiányát,letennéd terhét de nincs más hely lelkeden kivül mely elviselné magányát.Gondolatban gyertyát gyújtasz érte,mely gyémántként villan meg könnyeden,és indulsz tovább tétován mert menned kell.
Halk neszként hallatszik angyalszárny suhogás az éjben, elhalványult csillagok könnyes szemként ragyognak az égben. Férfiemberként mosolyogtam mig földi utamon kezedet fogtam, de emlék lettem viharos hajnalon,ki lehunyt szemeid mögött kihunyó gyertyalángként lobban.Most gömbölyű tükörként látom magam előtt a holdat,s neki suttogom el,annyira hiányzol hogy úgy érzem nem vár több holnap.
Angyallá válva szárnyalok ég és föld között,vigyázom álmodat és őrködöm lépteid fölött.Felhő lesz otthonom palota helyett,s lágy dallamot dúdolok neked ha látom a pajkos szél letépett virágszirmot kerget.Érzéki dallam leszek ha bántón feszül feletted a csend,s reményről mesélek fehér felhőn ülve,nem végleg távoztam hanem várok rád hogy újra megfoghassam két kezed.