Analógia

Az alábbi meghatározás analógiájára minimum 2 ötlábú sorral és két négylábú sorral írjunk verset.

Két sor 15 szótagszám, és vagy 2 sor 14, vagy 12 szótagszámú két sor.

Lehet választani, melyik négy sor az, amelyik jobban megy.

Az utolsó sor ( ha a nyolc soros verset nézzük) 13 szótagszámú!

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon.
Csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár.
Alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Az ötlábú daktilikus sorokat Radnóti hatlábú csonka sorokkal és négyesekkel vegyíti.

A sorok sor- (és rím)páronként azonos szerkezetűek

Billeg a rezgő fényben a nap feje fent magason.
Indul a lány és indul a lánnyal az ősbizalom.
Közben a város réme a hála hiánya; haszon.
Indul a pókhálóban a póknak a hústilalom,
indul a város, a bolygó utcafaló,
baktat az úton az újult útravaló
kezdeti balzsamos illata árad a szélben
ébred a nap feje billeg a rezgő fényben./Kitti

Habzik a víz és habzik a vízben a kis szivacsom
habzik a nagylábos közelében a kés a falon
karban a kéz, tógában a kék fapohár
habzik a zengő szép szövegekben a nyál
Fönt van a lázam, az éden elér, de kacagnál
habzik a menny a faág, a lavórban a nadrág.
Habzik a boltban a fánk, rideg étel a kézben
földes a kéz, ide lopva mosakszik vízben./Kitti

Csillog a napfény, szélben a hold vele fon sugarat,
zizzen a hársfán pinduri lágy fény, az ősz elaltat.
Gyöngy van a tóban a nádi világ is kavalkád,
ugrik a mókus az ágon, az éj szele átjár.
Csobban a víz, szép álom a tó pagodán,
múlik a rezgő nyárfalevéllel a nyár.
Lobban a tűzben az ág, rideg fém heve sárgít,
fénylik a réz vele, szétfut a csengő másik./Zsuzsa

Ébred a hajnal, zsong a határ, madarak figyelik,
reggeli napfényét, ahogy édesen átölelik,
ébred a fákon a lombtakaró, leveléről
hullik a, koppan a harmat, az ágnak övéből.
Ébred a mókus vígan, evett mogyorót,
szívesen elhívná, ama sárgarigót,
ébred a dallam, idő vele, szállva repülne,
boldogan élnének, csak a róka mesélne. /Magdi

Rezzen a fényben kéjnek az árnya az éj közelit.
Nád susog és vágy égeti búsan a szívemet is.
Ébred a város, nap süt a falra a fény vele van.
Ám, ha a vágy szól és a dal éled a szívben, alul
támad az ész vadul, és új út mire hív.
Bár igazán a remény, mely szívben alél.
Mély hitem elvetem ám, amikor karod átfon,
vágyom a szép igaz emberi szót tán tőled./Rita

Már kopasz ősznek fárad a karja pihenni akar,
csillagok izgágán szaladoznak az égre, pazar.
Mély, süket éjben ül egy rideg árnysor a létrán,
lelkeket adnak el egy lyukas érem a bér már.
Harsan a gúny, rémült alak áll, ijedez,
míg pereg arcán könnye e-képp esedez:
“Vétkemet értem, e percet ezért féltem igen,
lássanak így embert, aki poklokig elmegy.Éva

Fény koronáját felveszi büszke, aranyban a Nap,
földre tekint, hallgatja a lenti vidám dalokat.
Csónak a vízen ül ott a halász, dalolász már,
megvan a potyka, kezébe’ szorítja feláll hát
Billen a csónak vízben a hal, ‘s a halászó,
Nap kacag, izzik parton a káka csomó,
szárad a szélben az ing, gatya, és a folyó les,
nézi, ilyen nadrág halat is terem? ez pech!/Éva

Álmodom, és elképzelem én, ami múltba vezet.
Tán akarom már régen a véget, amint a tüzet,
mellyel a régmúltú hitem égve szerelmet ad
Ó milyen ékkőként is ad át ilyen álnokul
gőg, ami már soha élő nem lehet itt.
Szégyen, a bánata ócskán hangozik ím
vádol a két szemem, és az igaz hitem. Álmom
már az enyém, ami szép, igaz, ám még fájhat./Rita

Csillog a hóban, fényben a hold nekem oszt sugarat
Rezzen a hóban, rezzen a szél takarója alatt.
Álmos a város, a fényei isteni szépség
Megtöri, hirdeti éjjeli csendnek a létét.
Alkonyi dalról mennyei gyermeki szó
Emberi jóság ismeri, játszani jó.
Csillagok arcomon, irgalom árad a fényben
Tél pora éltet, hűs keze pusztai szélben./Marika