Nyár végén

Beömlik a nyitott ablakon
a hajnal lágy derengése,
mint repceföld sárgája
inog kinn a könnyű pára
a nyári esők testes illatával,
s hallani, hogy a fűszálakon
hűs harmat gyöngye csilingel,
és kaszálók nyirkos zamatát
párnámra szórja tenyeréből
a szél, majd csendes sóhajával
gyengéden lebbent a függönyön,
végül puhán susogva elköszön.

A fűzfa ágán még rigó füttyeget,
kis boglárkák kerengve szállnak
mint lenge szirmok a kerítés felett,
s a gyenge szellet tücsökzenét
kerget a forrón lüktető réten,
de már a távolból krúgatnak
szürkén és hűsen a darvak,
szárnyuk alól kéklőn hullong
a búcsú a nyártól, ablakomba
a fáról barnuló levél költözött.
Azt suttogja, mit szívem is zörög,
hogy menni mindig fáj,
de mint a darvak, én is visszajövök.

“Nyár végén” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Drága Évike! Gyönyörű versedhez gratulálok! Szeretettel Edit

  2. „Azt suttogja, mit szívem is zörög,
    hogy menni mindig fáj,
    de mint a darvak, én is visszajövök.”

    Remek, bíztató sorok.

    Szeretettel: Rita🌸

  3. Szép őszi versedhez gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!