Beömlik a nyitott ablakon
a hajnal lágy derengése,
mint repceföld sárgája
inog kinn a könnyű pára
a nyári esők testes illatával,
s hallani, hogy a fűszálakon
hűs harmat gyöngye csilingel,
és kaszálók nyirkos zamatát
párnámra szórja tenyeréből
a szél, majd csendes sóhajával
gyengéden lebbent a függönyön,
végül puhán susogva elköszön.
A fűzfa ágán még rigó füttyeget,
kis boglárkák kerengve szállnak
mint lenge szirmok a kerítés felett,
s a gyenge szellet tücsökzenét
kerget a forrón lüktető réten,
de már a távolból krúgatnak
szürkén és hűsen a darvak,
szárnyuk alól kéklőn hullong
a búcsú a nyártól, ablakomba
a fáról barnuló levél költözött.
Azt suttogja, mit szívem is zörög,
hogy menni mindig fáj,
de mint a darvak, én is visszajövök.
Kedves Edit!
Nagyon szépen köszönöm a figyelmed!
Szeretettel: Éva
Kedves Rita!
Hálásan köszönöm a szívmelengető szavakat!
Szeretettel: Éva
Kedves Zsuzsa!
Hálásan köszönöm a megtisztelő figyelmet!
Szeretettel: Éva
Drága Évike! Gyönyörű versedhez gratulálok! Szeretettel Edit
„Azt suttogja, mit szívem is zörög,
hogy menni mindig fáj,
de mint a darvak, én is visszajövök.”
Remek, bíztató sorok.
Szeretettel: Rita🌸
Szép őszi versedhez gratulálok!
Szeretettel:
Zsuzsa