Emlék

Furcsán édes a te nyelved,
ahogyan nyelvemmel táncol
Simogatásra kész kezem,
a ruhád alatt viháncol.

Majd lassan dőlünk az ágyra,
a bőrödet érintem, selymes.
Simító tenyerem alatt,
a két melled engedelmes.

Ajkam mohó, éhes vándor,
már forró útjára indul,
te a szemed hunyod némán,
az én szívem ver bolondul.

Illatod beszívja orrom,
ízedet érzi a nyelvem,
és testemmel arra kérlek
fogadj be magadba engem.

“Emlék” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!