Őszi lombkoronák,
gyönyörűek vagytok.
Életörömet adtok,
ha rátok nézek.
Azt sugalljátok,
hogy érdemes élni
ezért az Isten adta
szépségért.
Nem túlzok, ha
azt mondom: a
szabad ég alatt
színessé festitek
a csendes tájat.
A szél gyakran
végigsöpör rajtatok,
utolsó táncra
hív benneteket,
szorosan ágaitokba
kapaszkodva
lassuló táncba kezdtek
összebújva.
Aztán jön egy
nagyobb széllökés,
könnyezve
észrevehetetlen sóhajtással
földre hulltok.
Mintha a fák alatt
színes szőnyeget
terítenének elénk
abban járunk és
hallgatjuk az avar
gyenge, zörgő
elhaló roppanását.
2020. november 29.
