Hiába döngetem
zárt kapuim,
harangot félreverni
nem akarom,
őszi légy száll
szemtelenül, szabadon…
Haragom félőrülten
magamra zúdítom,
mi fogva tart régóta
görcsösen szorítom,
őszi légy száll
szemtelenül, szabadon…
Mint megvadult bika
ki arénából kitörni készül,
úgy törnék ki magányomból,
de iszonyú súly visszaránt,
őszi légy száll
szemtelenül, szabadon…
Biztass, hogy kiáltsam világnak
teli torokkal fájdalmam,
láncaim földre hullnának,
nem fájna már a holnap,
őszi légy száll
szemtelenül, szabadon…
Kitti! Amikor az ember kétségbeesve keresi a kiutat magányából, de a lelkiismerete útját állja, akkor születnek ilyen ellentétes gondolatok. A vers címe az egész vers tartalmát kifejezi. Mindenesetre könnyebb volt a lelkem miután feltörtek belőlem ezek a sorok. Köszönöm a véleményed!
A bezárt lélek és az őszi légy szálldosásának ellentétpára kiválóan lejön a refrén szerű ismétlődésekből. A fokozás rendkívül erős, érezni a versből, a szinte már elviselhetetlen visszafogottságot. Azt az érzést, amikor a fájdalom már vulkán szerűen kitörne, de az önuralom mégse, mégse engedi. Jó vers, gratulálok!
A hasonlatot nevezhetjük érdekesnek. Olykor még a légynek is több szabadsága van, mint az embernek. A versszakok végén ismétlődő két sor ezt az ellentétet hangsúlyozza. Köszönöm a jelenléted Rita!
Érdekes a hasonlat az őszi légy szemtelen szabadsága és az ember belső fájdalmának ki nem mondása között.
Szeretettel: Rita🌸