Gyászos Viharom

Komor viharral itatott gyászos napok,
fájdalmat és keservet szító kegyetlen hajnalok.
Át itatja szívem, mint szép kendőt a bor,
bemocskolja mind azt, mindet mi ontja a mámort.

Egyszer-egyszer eloszlatja gyászos viharom,
lágy szellő, mint a remény suhintja pirosló arcom.
A szépet hozó mámor általa fel-fel pislog,
toronyban a harang a fény szavától kong.

Amint úgy érzem, megérint szellője a létnek,
mintha itt se lett volna, úgy tova libben.
A természet fénye nyugovóra tér,
sötétbe burkolódzik létem, akkor annyit is ér.

Mindig tűkön ülve várom, hogy betér,
ide téved újra, még ha csak egy pillanatra,
de akkor is a kis sellő mi akkor megérint,
életembe megadja a lét értelmét.

Komor viharral itatott gyászos napok,
várom, hogy a hosszabb szellő végre megáldjon.
Itassa át szívem, mint szép kendőt a bor,
aranyra festi mind azt, mindet mi szívemben fájdalmat szít.

“Gyászos Viharom” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Igaz, sajnos azon az úton, ami arra szolgál, hogy meglejjük sok fájdalom érhet, de ebben és mint minden másban is meg van a végsőkig a remény és hajszolni kell még úgy nem érezzük meg leltük.
    Köszönöm, hogy itt jártál!
    Szeretettel: Máté🌹

  2. “Mindig tűkön ülve várom, hogy betér,
    ide téved újra, még ha csak egy pillanatra,
    de akkor is a kis sellő mi akkor megérint,
    életembe megadja a lét értelmét.”

    A lét értelmét nekünk kell megtalálnunk, bár nem könnyű, ráadásul nem vagyunk tévedhetetlenek sem.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!