(6. Felismerés)

A kínoknak
poklából is van kiút,
s A szenvedés nem visz
előbbre,
ahogy az álom sem,
mely körül fon.

Állj fel!
Szeresd hinni,
hogy igazán élsz!
Nem pedig halottként.
súgom magamnak,
de mindhiába,
Várj csak, az öröm is
bánat lesz nemsokára!
S az álmaidból
nem marad más,
csak apró mozaikdarabkák!

(7. Végszó)
Te szürkülő vén öreg anyó,
Te is bele olvadsz,
úgy ahogy, mindenki
az elmúló időbe,
elfelejtenek,
úgy igazán, örökre!

2020.május15.

“(6. Felismerés)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Ginko,
    Köszönöm az olvasást ès a hozzá szólást, örülök,ha el tudtam nyerni a tetsszèsèt
    Szeretettel ès tisztelettel: Orsolya 🌷🙋

  2. Kedves Orsolya,
    Tetszik, eléggé egymásnak feszülnek benne a gondolatok, egyszer lelkesítő, máskor önszabotáló. Szerintem egész kifejező, gratulálok hozzá.
    Barátsággal: Ginko 🍂

  3. Köszönöm.
    Gyakran szoktam ,olyasmiket írni amiket nekem sem ártana megfogadni. De szerintem a legtöbben ezzel így vagyunk, hogy valójában olyan dolgokat írunk le, amin még nekünk is rengeteget kell javítani vagy amiket meg kellene fogadnunk.
    Szeretettel: Orsolya,😅🌷🙋

  4. “Állj fel!
    Szeresd hinni,
    hogy igazán élsz!”

    Bölcs gondolat, illik megvalósítani.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!