Lélekgyilkos gondolat
Szép az arc mely mosolyog,szép a dallam mit szerelmes szív dúdol, vajon álmodom vagy álom leszek mikor kezed érinti kezemet. Kihűlt a szerelem és most fényétől szív már nem ragyog,mi eddig dallam volt az most hideg és fájdalom.Változik a világ de sajnos jóból rosszabbra vált,mi eddig érték volt most eldobott kacattá vált.
Mindenki ki nem Istennek született követ el hibát,de ítélkezni csak annak adott joga aki szentként él és mosolyogva köszön meg minden pofont mit az élet ád.Ha nem ilyen vagy nézz tükörbe s láthatod mennyi fekete bűn pettyezi lelked hófehér honát és mindent átokba von.Az élet ajándék és nem büntetés,egyetlen célja hogy jobbá légy annál kinek születtél.
Két szerető szív közé egy harmadik már nem fér oda,az ördög mindig legszebb arcában csábit de ha kudarcot vall feladja az ostoba.Mégis van mikor a szeretet fénye megkopik és gyengül,az álnok ördög harsányan fenevet mert ocsmány terve végül mégis sikerült.Könnyek peregnek ártatlannak vélt arcokon,maga a szív zokog mert a becsület semmivé lett fehérből egy ocsmány folt.
Vajon most ki ítél és ki marad áldozat,két ember hajdani szerelméből lélekgyilkos született ki két szívbe mar.Két szív szenved és zokog, kristálypalotának tűnt szerelem most csupa rom,már nem fekete és fehér a világ,szürke ködöt lehet melytől mindent más színben látsz. Vajon ez volna a boldogság igérete,vajon ezt volt miért annyit könyörögtél és küzdöttél,eldobott illúzió ékszere mely már semmit sem ér.
Sötétbe fordult nappalok,s átokként megélt pillanatok,ki bűnhödik de mégis kitart tette jótékony feledésbe merül és új esélyt kap.Angyal száll felé keser-édes mosollyal arcán,s csendesen suttogja,ne feledd önzetlenül kell szeretni mert ha nem újabb kudarc vár.Minden szív csak egyetlen ütést képes elviselni,kettőtől már menthetetlen szilánká hullik.Boldogan él ki megfizette árát,mert már tudja hogy ajándékként és nem ítéletként jár.