VILÁGVÉGE

VILÁGVÉGE
CSAK ÚGY, GONDOLOMRA

Csaknem minden évben
valaki jön a hírrel,
közeleg a világvége.

Akár a botnak,
mindennek van eleje, s vége.

Kiülök a Tejút szélére,
lelógatom a lábamat a semmiségbe,
honnan is indultam el,
hová érkeztem meg,
s mi jöhet még ez után?
Kérdezem sután, s bután.

Az tán igaz, hogy mindennek vége van,
de mi lehet az után?
Elkezdődik valami,
de mi van az előtt?
Az biztos, hogy nem semmi.

Mielőtt megszülettél is volt valami,
nézz utána a történelemben,
históriás könyvekben,
töredezett pergamenteken,
címerpecsétes levelekben.

S miután meghaltál,
magával ragad a Halál,
aztán is lesz valami,
nélküled is immár.

Továbbra is folyik a Duna,
jár a hatos villamos,
Hatos úton a motoros?
nem történt semmi,
csak te nem állsz
a megállóban most.

Az idő univerzumában
élted csak egy villanás,
parányi szemhunyás,
ki talál meg a sivatagban
egy porszemnyi sziklát?

Annyi homokszem van ott,
mint amennyi fényes csillag ragyog,
a Tejúton óvakodva
kapirgál a Fiastyúk
a Holdudvaron.

Majdnem eltévedtem a Nagy Lófej ködben,
fénysugarat keresek a fekete lyukon.

Kőnaptáron természeti népek,
jósolják a világvéget,
sorolják nappalok sorait,
talán ők már tudnak valamit.

Ennek az évnek is vége,
a 2022. ÉV FUT ELÉBE,
VISSZAHŐKÖL AZ ÓÉV,
AZ ÚJ ÉV FUT TOVA,
hévvel, reményekkel,
a tétova ostoba.

Nélkülünk is megy az idő tova,
rajta marad létünk kövületén,
kezeink ujjlenyomata.

Ne csak azt kutasd,
van-e értelmes lény
az univerzumban,
nézd meg ki lakik
a szomszédodban.

Egy ember talán,
vagy egy szopottgombóc fejű,
ferde szemű ufonauta?

2021. NOVEMBER 03.