Összehajló fűz közt
csend honol odakinn,
márvány hidegére
csapong az őszi szél.
Háborgó, zajos ősz,
körbezár hideged,
zörgő avaraljba
belefagy a lelkem.
Napnak könnyeire
árnyékok vetülnek,
fátyolvirág lepte
síroknak tövében.
Összekulcsolt kézzel,
halk ima szavával
áldom neveteket
harangok szavával.
Mindenszentek után
csitul a fájdalom,
örök hiányotok
napjaimban lángol.
Mikor a krizantém
szirmait hullatja,
dér fagyszövetére
könnyeim ráfagynak.
“Mindenszentek múltán” bejegyzéshez 9 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Drága Klárika!
Meghatóan szép versben írod le a fájdalommal teli napokat.Köszönöm, hogy olvashattam.
Sok szeretettel,
Magdi🌾🌼🌸
Kedves Marika!
Köszönöm látogatásodat. Szeretteink hiánya, annak fájdalma
semmihez sem fogható. Szeretettel ölellek: Klári
“Mikor a krizantém
szirmait hullatja,
dér fagyszövetére
könnyeim ráfagynak”
Szép soraid megérintettek! Szeretettel: Marika
Kedves Gugi!
Köszönöm látogatásodat.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári! Szomorú, bánattal teli versed mély hatással volt rám!
SZeretettel: Gugi
Kedves Kitti!
Köszönöm látogatásodat, mindig öröm, ha nálam jársz.
Szeretettel: Klári
Az eltávozottak fájdalmas hiányáról szóló versed nagyon szomorú és szép kedves Klári.
Kedves Rita!
Köszönöm szépen, hogy olvastad versemet.
Szeretettel: Klári
“zörgő avaraljba
belefagy a lelkem.”
Meghatóan szép sorok.
Szeretettel: Rita🌸