Álmosan suttognak fának ágai, szellővel még egy utolsó keringőt táncolnak,
majd levetik a színes báliruhájukat, hogy csendes téliálmot álmodjanak,
nyugalom telepedik a tájra, csak a varjú hangja lázad a csend ellen,
őzike kimerészkedik a tisztásra, hogy még ízletes füvet legeljen.
Rőt takaró alatt a vaddisznó lehullott makkot keresve túr
az ősz szép színeivel pompázik, de lassan majd tél lesz itt az úr,
deres bokrok között csendben megbújik egy madár, már nem dalol,
amott óvatosan, lopakodva előbújik egy róka, ő is éhesen kóborol.
Magasból alászáll a vadlibák gágogó hangja,
oly kecsesen repülnek, ők is vágynak melegebb tájra,
elcsendesedik minden, nyugalmat sugall a szürke őszi lepel,
valahol harang kondul, szép színeivel az ősz még így ünnepel…
Mint egy kis festmény ,az ősz csodáival..gratulálok szépségéhez
szeretettel Ilona
„valahol harang kondul, szép színeivel az ősz még így ünnepel…”
Hangulatos, nyugalmat, békét árasztó szép sorok.
Tetszéssel és szeretettel: Rita🎄
Mozgalmas, nagyon szép versedben az ősz végi táj és annak lakói szerepelnek. Képei visszaadják a természet pazar csodáját, az életet, a szép iránti vágyat, a nyárra való vágyakozást. Nagyon tetszett a versed.