Egyetlen hangodra
színházat építenék,
de szavaimba vág a szike,
szavaimba vág a szike…
És megalvad minden rím,
mert immár te vagy az öröklét,
az Egyetlen családi kötelék…
*
Ha itt lennél mégis,
teátrumotépítnék neked,
hogy ne szaladgálj egyik
színháztól a másikig,
legyen sajátod a tér, s az idő,
és ne halj meg!
Falain felhő volna az ornament.
Csend ácsorogna ott:
sűrű, mély – vagy talán
szonátaként az őszi szél
szólna bent.
*
Színt adnék az időnek: a ma
még bakacsin, a régen vigaszul
hajnal-indigó.
A mindig őzike-barna,
a soha sás-azúr.
*
Hangodra most tiszta rím felel,
és versbe fúl, mit ír a képzelet.
Boncasztalon fekszik minden
mondatom ízekre szedve…
Elhalkul az igekötő,
főnemem láthatod föntről:
helyhatározatlan,
míg formalinba kerül, akár
személyes névmásom is,
s a bonckés igéim vágja, metszi…
Betűnként szánja meg a líra
a szót, az összes frázist,
lakat alatt hét pecsét,
lakat alatt hét pecsét…
*
Az öröklétre hajtott,
tabula rasa lapok,
ezekből vagyok,
mert ahol nem vagy,
ott én sem vagyok.
Megrendülten olvastam szokatlan, különös szóképekkel alkotott versedet, aztán a válaszodból megértettem, miről is szól. Hatalmas fájdalmat éltél át, csodálom, hogy találtál szavakat az elmondhatatlanra. A versed, az emlékezés nagyon szép!
Szeretettel:
Zsuzsa
Nagyon szépen köszönöm a hozzám-szólásokat! 🙂 A vers a Lányom tragikusan hirtelen halála utáni gyászverseim egyike.
Érdekes ez az ars poetica, legalábbis annak vélem, bár tudom AutoBiográfia. Több rétegűnek érzem, bár lehet, túlgondolom. Először egy nagyon közeli kapcsolat jutott eszembe, akivel szorosan azonosulsz, aztán Isten, de most meg az ugrott be, hogy mi van ha esetleg önmagadról írsz mégis. Vagy tán mindhárom egyszerre. Szóval igen, lehet rajta tűnődni. 😊
Szeretettel: Ginko❄️
„mert ahol nem vagy,
ott én sem vagyok.”
Fájdalmasan szép vallomás.
Szeretettel: Rita
Legyen az új év boldogabb!🥂️