Fenti móka

Égi vizek kék taván
fennmaradt a Holdacska,
incselkedik Föld anyánk
miért nem alszol te csacska?

Az, mint ártatlan gyermek,
Nap apának fénytükre,
csillog, ahogy a termek
ezüstös gombkilincse.

Havas hegyek között, ha
úgy akarja, tengerszem.
Bánja ő, Föld mint pörög,
rá se hallgat cseppet sem.

Irul- pirul fenn az égen
és ahogyan magát nézi,
két kecses bolygókezével
a víztükröt el- el éri.

Pajkos kis lányka, nem tudja,
nem látta még úgy önmagát,
hogy hol vékony, hol gurulna,
s hogy nincs ki szabna rá ruhát.

“Fenti móka” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Marika! BUÉK! 🙂 Nagyon szép versedet tetszéssel olvastam! Szeretettel Edit

  2. „Pajkos kis lányka, nem tudja,
    nem látta még úgy önmagát,
    hogy hol vékony, hol gurulna,
    s hogy nincs ki szabna rá ruhát.”

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!