Lehunyom szemem,
a mindennapok nehézségeit elfeledem.
Gondolatban újra hazamegyek,
oda, ahol boldog gyermekéveim éltem.
Oda, ahol szeretet lángja melengette lelkem,
hol mindig boldog volt gyermeki énem.
Az én kicsi falumba, ahol felnőttem.
Lehunyom szemem, a múltba visszamegyek,
hogy újra drága szeretteimmel legyek.
Az utcában már látom a házunkat,
sietek, fürgébben szedem lábaimat.
A ház sarkában nagyika áll,
tekintetével messziről vigyáz reám.
Egyre hevesebben ver a szívem,
miközben örömtől repdes a lelkem.
Belépek a kapun – oly rég volt már – s közben
úgy érzem, újra gyermeki szívem kalapál.
Drága nagymamám sietve jön felém,
nem szólok semmit, csak szótlanul ölelem én.
Könnyes a szemem, nem érti, miért?
Gyengéden átölel, nem is gondolja,
hogy lelkemnek gyógyír minden vigasza.
Letörli könnyeim, végtelenül boldog vagyok,
még ha csak gondolatban is, de újra vele vagyok.
Lehunyom szemem, nem akarom kinyitni,
mert lelkemnek jólesik a régmúltban időzni.
Hirtelen újra kicsi lány leszek,
drága anyukámmal és nagyszüleimmel
a múltbéli napjainkban élek.
Az én kicsi falumba gondolatban visszatérek!
Nagy Noémi
2021.12.27.
Kedves Edit!
Köszönöm az olvasást és kedves soraid! 🌹
Szeretettel: Noémi
Kedves Noémi! Nagyon szépen megírt emlékező vers, tetszéssel olvastam! Szeretettel Edit
Kedves Rita!
A szülői ház szeretete, melege mindennél többet ér.
Köszönöm az olvasást.
Szeretettel: Noémi🌹
„Lehunyom szemem, nem akarom kinyitni,
mert lelkemnek jólesik a régmúltban időzni.”
Bizony, sokan visszamennénk még egy kicsit az egykori szülői házba, ahol velünk lennének azok, akiktől életre szóló szeretetett kaptunk.
Szeretettel: Rita🌸