Engedd, hogy fájjon

Könnyeimet iszom,
szomjazom,
azt akarom, hogy fájjon,
és nagyon.
Sírjam el magamban
minden könnyemet,
ne lássa senki meg.
A falak szótlanul
tűrik a csendet,
földre hullt könnyem,
némán isszák a percek.
Ó, te teremtő, miért
ez a fájó idő,
büntetsz, de tedd,
te vagy az erősebb.
Én érte hullatok
ezernyi könnycseppet,
viselem kereszted,
ha úgy akarod.
Engedd , hogy
fájjon, lelki gyötrődésem
én nem bánom, csak
lelke örök békére találjon.

Kondoros 2022 január 5 Oláh Péterné Jantyik Erzsébet.

“Engedd, hogy fájjon” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Erzsike! Megható soraidat, együttérző szívvel olvastam. Szeretettel Edit

  2. Kedves Erzsike !
    Annyira fájdalmas tud lenni a szeretett eltávozása, hogy ilyenkor nincs önuralom, hanem elengedve magunkat, hagyjuk , hogy fájjon a könnyáradat. A végén a békére találás felismerttté tesz és érezni lehet a sírás utáni m e g k ö n n y e b b ü l é s t, amely szó szerint fejezi ki , a könny nélkülivé válást.
    Szép érzelmes versedhez szeretettel gratulálok, Zsófi.

  3. Fájdalommal átszőtt sorok…, de az élet hozza majd az enyhülést
    Szeretettel Ilona…

  4. Kedves Erzsike!

    Nagyon szépen megírt versedhez, szeretettel gratulálok,
    Magdi🌸🥀

  5. Kedves Erzsike!

    Mély együttérzéssel olvastam feljajduló versedet. Engem az Ómagyar Mária-siralomra emlékeztetett. Ő a fiát, Te a szerelmedet siratod el egy hosszú, elnyújtott jajkiáltásban.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  6. Kedves Erzsike!

    Nehéz dolog a gyász, sokszor még évek-évtizedek után is ránk tud törni a szomorúság, hiánya az egykor velünk élt, szeretett személynek.

    Megértéssel és együttérzéssel: Rita🌸

Szólj hozzá!