mennyi fény

az egyszerűség kedvéért beszélnek hozzám
cimboráim
mely felbontják magányom létét

ezzel legyőzöm súlyos teherségemet
ezzel rajzolom fel a várostornyok körvonalait fejemben
ha ne adj isten elfelejteném egy életre

mennyi fény
és mennyi árnyék
csak vándorlunk útvesztőkben
hervadt lelkünkkel

mennyi fény
szétfoszlanak az őszi napsugarakban