A tél angyala

Suttog a nádas, hó lepi titkát, roppan a fagyban.
Angyal jött ide csöndben az éjjel, lábnyoma nincsen,
imbolygó árnyéka vetül csak hosszan a földre.
Itt ül a parton, karcos széltől félti a szárnyát.
Egymaga van, didereg, csak a tányér-hold vigyorog rá.
‘Kellett ez neked? Itt, fenn már nem volt maradásod?
Lásd, odalenn fene kórság tombol, járja a táncát.
Félnek az élők, mert köztük rejtőzik a végzet.’
Angyala télnek, légy vigaszuk, hisz jámborak ők még