Bizalommal…

Bizalommal…

Bizalommal lennék, míg élek,
jószándékkal én nem félek,
kinek, minek, meddig tartson,
e kívánság mindig hajtson?

Bizalomban lakik a remény,
az arcokon a bőr kemény,
nem rezdülnek a vonások,
álcaként takarnak a rovások.

Lassan elfogynak a mosolyok,
helyettük lettek a vigyorok,
de nem érted lettek ezek,
veled se fognak már kezet.

Ki szemében lesz csillogás,
bíztató derű, szép villanás,
kinek lehet tekintete szép,
annak, kinek nem merev a kép.

Hol van a bizalomnak értéke,
ahol becsületnek van mértéke,
adott szónak arany fedezet,
ilyen emberek java elveszett.

A lelkek már ritkán szólnak,
lenyelik inkább bánatukat,
ily világban nincs rá szükség,
temetve van már a hűség.

Még röhög a világ, hittel élni?
Most már semmitől sem kell félni,
megkaphatsz pénzért mindent,
s téged is kilóra vesznek, hidd el!

Versengenek az örök csalók,
mindenütt van Trójai faló,
ők kedvedben járnak mindig,
a bizalmatlanság kísér a sírig.