Házikó

Házikó

Tenyérnyi helyen a remény illata,
egy álomba illő csodás pirkadat,
mesebeli innen nézni a csillagokat,
érezni még az édes illatokat.

Csodás világ, a legszebb képen,
hadd mondjam most el amit érzek régen.
Ha a szivárványt égre festhetném,
önmagam is talán elveszteném.

Kiszakítok egy darabka földet,
s némán mi csak hallgatjuk a csöndet,
ennyi, ami maradt ma nekünk,
s talán a szél begyógyítja a sebünk.

Összeforrunk egy-egy dalban,
s én csak magokat szórok a talajban.
Valamit kerestem a szénakazalban,
enyém volt, de nem hallottam az utcazajban.