A HÁZASSÁG HETE

A HÁZASSÁG HETE

2022. FEBRUÁRJÁN, A HÁZASSÁG HETÉN

Az egység, az egész, és a feleség

A templomban, színed előtt
Könnyű kimondani az “Igent”.
De nehéz a Te követednek
Lenni Uram!
Gyónni pedig nem fogok,
Titkaimat, bűneimet, vágyaimat
Nem árulom el senkinek.
Adott az Isten
Szép füvelő mezőt,
bort érlelő szőlőt,
Tarkáló rétet,
óbort rejtő pince mélyet,
Hű szolgát,
Szép feleséget.
Így alkotunk
Egységet és egészet.
Mert a félbevágott
Almával
Könnyebben elbánik
A féreg.

Az asszony, és a család,
egybe tartozó egység,
össze tart, ahogy a pánt,
össze fog akár a hordón az abroncs,
mint pincék alján
dongák közé a bort
szorítja szertelen,
ha van ki össze fogja,
rendes asszony dolga.
matheriális jussa

Házasság hete van most,
hitet vallok újra,
ennyi év után,
Drága violám.
Kezem indul sután,
vakon és bután,
s feléd integetek,
fogd meg szépen most is,
reszkető kezeimet.
Emlékszem mikor megkértem,
s Te oda adtad nekem,
remegőn, szertelen.
Azóta is fogjuk
egymás kezét boldogan,
néha gondok között,
de leginkább gondtalan.
Köszönöm, hogy életünk
legfontosabb percei
nem gurultak szerte szét,
őrizted életünk
összetartó szeretetét,
a tüzhely melegét.
Boldogan megköszönöm
gyermekeink életét,
hogy örömmel fogadtad
unokáink kedvességét,
éltünk minden szép percét,
hogy segítetted nekem
bús vakságom tíz évét.

Átvállaltad
Anyámtól a sírást.
Béna kezemtől
Vaksi szememtől
Az írást.
karolva segíted
nekem a járást.
Szomorú lelkemtől
Lassuló szívemtől
A bízást.
fa hasábokat
fagyos időben
rakva a tűzre,
hogy meg ne fagyjak élve,
Testemet, lelkemet
Féltve,
Az Isten áldjon meg
Érte.

A házasság illatos kenyér,
jóféle óbor,
örökös szövetség,
minél idősebb,
annál értékesebb.

SZEKSZÁRD 2022. FEBRUÁR 015. A HÁZASSÁG HETÉN

“A HÁZASSÁG HETE” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Magdolna, a házasság nem egy hétig tart, nálam 43 éve, sok gombóc. vendi

  2. Nos Igen, de azért gondolni szabad? vendi heheeeeeeeeeeeeeeee

  3. Köszönöm szépen, kicsit könnyebb az iga egyel többen húzok. vendi

  4. Nagyon szép, megindító sorok. Gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  5. Kedves Vendi!

    Nagyon szép sorok. Őszintén gratulálok a hűségért, kitartásért.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!