Szeme a sötét éjszakába veszve
úgy figyel, hogy minden zajt meglát.
Úgy néz, mintha nem lenne nappal
és a fák mögött nem lenne világ.
Nesztelen léte erőt kovácsol,
mint bölcs öreg, ki félti ivadékát,
úgy fedi be lényét a sűrű lombsátor,
nem lebbenti félelem szemhéját.
Éji vándorok közt legbölcsebb lélek, féktelen tudósa egek törvényének.
Nem borítják testét színes madártollak.
Aranybarna színe áldása a sorsnak.
Hajnali napsugár köszönti a Holdat,
Fenyőfák ágai puha ágyat fonnak,
– Fakó pirkadatkor toronyóra kongat. –
Szép versedet örömmel olvastam.
Szeretettel:
Zsuzsa
“Hajnali napsugár köszönti a Holdat,
Fenyőfák ágai puha ágyat fonnak,”
Szeretettel: Rita🌷