Távolból látszik a hegyek hósipkája,
a folyók üvegén apró repedések,
március rálépett a jégre és a vizek
felharsogtak:
„A télnek vége!”
Hold elkísérte a madarakat,
délről küldött gólyákat, darvakat,
hogy az első napsugárral,
csuda muzsikával
daloljanak a pacsirtákkal.
A Nap köntöst adott a fákra.
Zöldbe öltöztette és sárgába,
pirosat festett a szirmok hegyére,
feldíszített mindent ünneplőbe.
A tavasz az erdőt is bejárta,
vadakat etetett,
bokrokra varázsolt színeket,
fűzfák sárga barkaágán
megpihent.
Március kibontotta a természetet,
– az ember gonosz természete ellen
semmit nem tehetett. –
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat. Kedvesek vagytok.🥰
Szomorú, hogy nem tudjuk ezt a bolygót úgy szereti, ahogyan megérdemelné. Rossz gazdák vagyunk. Gratulálok a szép képekhez, az érzékletes színekhez!🍃🎋☀️🌈
Kedves Enikő!
Szép a tavaszi versed és találó, a természet megújúl tavasszal életre kel, csak az ember az aki nem képes megváltozni annyira, hogy tudjon békében élni.
Sok szeretettel gratulálok versadhez,
Magdi💐🌷
Szépséges, jó ritmusú, simogató sorok, szinte érezni a tavasz leheletét. A természet teszi a dolgát a maga rendíthetetlen módján, de az ember még ezt is elrontaná, ha tehetné, de azért a természet az úr.
Szeretettel:
Zsuzsa
“hogy az első napsugárral,
csuda muzsikával
daloljanak a pacsirtákkal.”
Nagyon szép, hangulatos, harmónikus sorok, és a végén a csattanó remek. Így igaz. A természetnek rendje van, de az ember képes “rendetlen” lenni.
Szeretettel és tetszéssel: Rita🌷