Csak nézek…

Csak nézek…

Csak nézek a fejemből a világba,
ötlet volna, de tudom hiába,
szárnyalhatna oly sok vidám gondolat,
lesek, változott bennem az öntudat.

Elragadott az alkotó szenvedély,
s tervek nélkül ez volt a menedék,
lélekzene ringatta a lelkemet,
minden nap szolgálta a kedvemet.

Mára változott a kedélyes állapot,
meglepetésem józanul másnapos,
várom, betűkből építsek új álmot,
nem tudom ajándékozni a világot.

Annyi bánat, szomorúság mindenütt,
nem csoda, hogy a józan ész menekül,
oly terhet rak ránk, kedvünk lesz keserű,
szembesültem, az élet nem egyszerű.

A körülmény ránk nyomja rút bélyegét,
hogy daloljam az élet szép lényegét,
szerelemről, a tavasz érkezését,
mert látjuk a világ csúf vétkezését.

Hol szólnak az angyali szép harsonák,
hol virágzik a szeretet mostanság?
Atyám, az emberek gonoszak, ostobák,
segíts, fogadd a reménykedők fohászát!